Interreg ornament

Projektfejlesztő workshopot tartottunk

29-01-2020

2020. január 29-én került sor az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 8. benyújtási határidejét megelőzően, a potenciális pályázók számára meghirdetett projektfejlesztő workshop megtartására Szombathelyen.

 

A workshopon résztvevő, több, mint 60 érdeklődő rövid tájékoztatást kapott az Együttműködési Program aktuális állásáról, majd a 8. benyújtási kört érintő pályázati követelményekről, tartalmi és pénzügyi ajánlásokról. Ezt követően interaktív prezentációk keretében mutatták be a Program munkatársai, miként lehet jó minőségű projekteket kidolgozni, és mik voltak a korábbi pályázatok leggyakoribb hibái, és azokat miként lehet elkerülni. Ezen kívül a projekten belüli kommunikáció fontosságával, az a már meglévő projekteredmények továbbfejlesztésével kapcsolatos információkat is kaptak a résztvevők, továbbá egy kommunikációt érintő csoportfeladat megoldásában is részt vehettek.

 

A workshop második részében kerekasztal-beszélgetések keretében hasznos információk hangzottak el sikeres projektfejlesztés, illetve projekt-kapitalizáció és továbbfejlesztés témakörökben. A résztvevők többsége jövőbeni projektötleteit, ill. a számára érdekes szakterületeket is bemutatta a beszélgetés során. Örömteli, hogy a pályázói oldal elképzelései nagymértékben megegyeznek a rendezvényen bemutatott irányvonalakkal és megfelelnek a workshop kezdetén ismertetett ajánlásokkal.

 

A workshopon elhangzott projektötletek továbbfejlesztésével kapcsolatosan a regionális koordinátorok várják a pályázók jelentkezését, hogy segíthessenek a sikeres pályázásban.

A workshopon bemutatott prezentáció a következő linken érhetőek el:


buildings
1. Prioritás
KKV-K&
VERSENYKÉPESSÉGE
envira
2. Prioritás
KÖRNYEZETVÉDELEM
ÉS HATÉKONY
ERŐFORRÁS-FELHASZNÁLÁS
rail
3. Prioritás
FENNTARTHATÓ
KÖZLEKEDÉS
institution
4. Prioritás
JOBB INTÉZMÉNYI
EGYÜTTMŰKÖDÉS

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk