Interreg ornament
BIG_inn AT-HU
institution
Interreg ornament

Innovációs menedzsment krízis idején

 A digitalizáció, a gyors változások és növekvő összetettség korában az oktatásnak is új módszerekre van szüksége ahhoz, hogy az egyéneket és a társadalmat felkészítse a 21. század különböző   kihívásaira. A világjárvány miatt ennek szükségessége méginkább nyilvánvalóvá vált. Többek között ez is befolyásolta a pedagógiai innováció-menedzsment területén tervezett BIG_inn intézkedések végrehajtását. Számos betervezett tevékenységet a világjárvány miatt elhalasztottak, ill. digitális formában kezdték el a megvalósításukat. Tartalmilag is volt befolyása a világjárványnak úgy a coaching témáira, mint a szemináriumokra. Hogyan lehet előmozdítani az innovációt a pedagógiai oktatási intézményekben, amikor a hangsúly jelenleg a rendszer fenntartásán van és az innovációról való gondolkodás másodlagos? Hogyan találhatnának a pedagógusok - akik az innováció fő mozgatórugói – megfelelő erőforrásokat saját magukban és a csapatukban, hogy a mostani körülméynek között is innovatív gondolkodásúak maradjanak? Ezeket és hasonló kérdéseket tettek fel a résztvevőknek a különböző képzési formátumokban szervezett innováció-menedzsment üléseken/szemináriumokon (pld. az innováció-orientált coaching üléseken, az óvodák és iskolák vezetői számára szervezett vezetői szemináriumokon). Azért is van különösen nagy szükség az ilyen típusú témákra, koncepciókra, mivel általuk elérhető az oktatási ágazat is és megváltoztatható a gondolkodásmód.

 


buildings
1. Prioritás
KKV-K&
VERSENYKÉPESSÉGE
envira
2. Prioritás
KÖRNYEZETVÉDELEM
ÉS HATÉKONY
ERŐFORRÁS-FELHASZNÁLÁS
rail
3. Prioritás
FENNTARTHATÓ
KÖZLEKEDÉS
institution
4. Prioritás
JOBB INTÉZMÉNYI
EGYÜTTMŰKÖDÉS

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk