Interreg ornament
BIG_inn AT-HU
institution
Interreg ornament

PP3 Regionális terméke: HU hallgatók videógyűjteménye

A magyar hallagatók videógyüjteménye

LINK a videókhoz

A Soproni Egyetem (SOE) német nemzetiségi óvodapedagógus hallgatói az MTMI-témalapok 7 témáját dolgozták fel rövid, nyelvközpontú oktatóvideókon óvodás gyerekeknek. A témákat az óvodás gyermek életkori sajátosságainak megfelelően az átfogó nevelés jegyében dolgozták fel. A hallgatók mondókákat mondtak, énekeltek, meséltek, barkácsoltak, kísérleteztek, sőt, mozogtak és tornáztak is, miközben – a mozgásos nyelvtanulás módszerének megfelelően – az egyes tevékenységeket verbálisan, egyszerű, rövid mondatokkal is kísérték. Az óvodákból, ahova a videók eljutottak, minden alkalommal az a visszajelzés érkezett, hogy a gyerekek aktívan, boldogan végezték az adott tevékenységet a videóban szereplő óvóképzős hallgatóval/hallgatókkal együtt. A gyerekek a legtöbb videót sokszor meg szerették volna nézni, ami egyrészt azt jelzi, hogy a videók lekötik a gyerekek figyelmét, másrészt az ismétlés által biztosítja az eredményes nyelvtanulást. Ezzel az új feladattal a hallgatók is sokat tanultak mind a távoktatás, mind pedig egy második nyelv elsajátításának módszereit illetően.

 


buildings
1. Prioritás
KKV-K&
VERSENYKÉPESSÉGE
envira
2. Prioritás
KÖRNYEZETVÉDELEM
ÉS HATÉKONY
ERŐFORRÁS-FELHASZNÁLÁS
rail
3. Prioritás
FENNTARTHATÓ
KÖZLEKEDÉS
institution
4. Prioritás
JOBB INTÉZMÉNYI
EGYÜTTMŰKÖDÉS

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk