Interreg ornament
SMART-Pannonia
rail
Interreg ornament

SMART PANNONIA nyitókonferencia

15-09-2016

2016. szeptember 15-én megrendezésre került az Ausztria-Magyarország 2014-2020 INTERREG V-A Együttműködési Program keretében megvalósuló „Fenntartható Mobilitás és Elérhetőség Burgenland és Nyugat-Magyarország Regionális Közlekedésének érdekében – SMART Pannonia” elnevezésű projekt nyitókonferencia.  A rendezvény közel 90 magyar, illetve osztrák közlekedési témában jártas szakembert és szakértőt, szervezetet, önkormányzatot vonzott Sopronba.

A SMART Pannonia a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Regionalmanagement Burgenland, Burgenland Tartomány, a Verkehrsverbund Ost Region (VOR), a Verkehrsinfrastruktur Burgenland Gmbh. partnerségével, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. vezető partnersége mellett, valamint az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNyKK) és a Kerékpáros Magyarország Szövetség stratégiai partnerségével megvalósuló projekt, mely az osztrák-magyar határtérség – mint „funkcionális régió” – közösségi közlekedésének fenntartható és „okos”, a két tagállam közös érdekei mentén történő fejlesztését tűzte ki célul.

A rendezvény a projektpartnerek köszöntőjével és pódiumbeszélgetésével kezdődött.  Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Ungvári Csaba, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vezérigazgató-helyettese, Christian Illedits, Burgenland tartományi gyűlésének elnöke, Peter Zinggl, Burgenland Tartomány közlekedéskoordinátora, és Thomas Bohrn, a Verkehrsverbund Ost Region (VOR) ügyvezető igazgatója a határon átnyúló együttműködés fontosságát vitatta meg a közlekedésfejlesztési kérdések tekintetében.

Ezt követően Dr. Gerhard Troche, a svédországi Vasútkutató Intézet (Royal Institute of Technology KTH) szakértője prezentációjában két példán keresztül bemutatott Európa szerte sikeresen megvalósított határon átnyúló közlekedési együttműködéseket.

A nyitókonferencia zárszavaként a SMART Pannonia projekt interaktív bemutatására került sor a vezető partner és a projektpartnerek képviselői által kerekasztal beszélgetés keretében.

Megfogalmazódott a projekt fő mottója, miszerint cél egyrészt a közösségi közlekedés fejlesztése, összefogása határon átnyúló módon, másrészt ne csak gyors, biztonságos és kényelmes legyen a közösségi közlekedés, hanem fenntartható is!

Verkehr wird nur nicht schnell, sicher und komfortable, sondern auch nachhaltig!

A délután folyamán került megrendezésre Burgenland és Nyugat-Magyarország 1. közlekedési platform találkozója a SMART Pannonia projekt keretein belül, melyen Burgenland – Nyugat-Magyarország, mint funkcionális régió szerepének fontossága került kiemelésre Lothar Zeller (Európai Beruházási Bank), Peter Zinggl (Burgenland Tartomány), Kiss-Parciu Péter (Külgazdasági és Külügyminisztérium) valamint Dr. Berki Zsolt (Főmterv Zrt.) részvételével. A közösségi közlekedési rendszer működése mind osztrák, mind magyar oldalon bemutatásra került Andrea Stütz (Verkehrsverbund Ost Region – VOR) és Ács Balázs (Közlekedéstudományi Intézet – KTI) előadása által. 

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk