Interreg ornament
REIN-Forest
envira
Interreg ornament

1. erdőismereti iskolai foglalkoztató nap – 2021. október 13.

14-10-2021

1. erdőismereti iskolai foglalkoztató nap – 2021. október 13.

A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal két alkalommal szervezett erdőismereti iskolai foglalkoztató napot általános iskola felső tagozatos diákok részére. Október 13-án az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium két hatodikos osztálya látogathatott így el az Őrségbe, ahol az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Harmatfű Természeti Iskola munkatársai fogadták őket.
A program az Őrségi Népi Műemlékegyüttestől haladva a Vasfüggöny menti erdőktől egészen a Határkőparkig tartott. A szakemberek interaktív formában mutatták be a túra által érintett erdőterületeket, azok élővilágát és a védelmükkel kapcsolatos munkájukat. A résztvevő fiatalok érdeklődően, aktívan vettek részt a beszélgetésben, gyakran maguk is tettek fel kérdéseket a szakembereknek. Sokan széles ismerettel rendelkeztek a természetről, de még ők is hallottak sok új információt. A Határkőparknál tartott pihenőnél a fiatalok megebédeltek, majd két csoportban, egymás utáni váltásban játokos foglalkozáson vettek részt, amelyet a szakemberek a nem-formális pedagógia eszközeivel tartottak. Az egyik foglalkozás témája az út során megismert növények (fafajták levelei és termései) felismerése köré épült. A másik foglalkozás játékos formában mutatta be a fiataloknak az állatok számának, az élőhely nagyságának és az élelem mennyiségének arányosságát, illetve azt, hogy mi történik akkor, ha ezek az arányok felborulnak.
A kirándulás során sok új, izgalmas élmény- és tudáselemmel gyarapodtak a gyerekek ismeretei.

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk