Interreg ornament
Fairwork
institution

Projektesemények

Az ÖGB és az MaSZSZ közös kezdeményezésére létrejött Fairwork Projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Burgenland-nyugat-magyarországi régióban foglalkoztatott ingázók kihívásaira a munkaerő piaci szempontból fontos hivatalokkal történő együttműködés és koordináció révén megoldást keressen. 
A határmenti/napi ingázók a Burgenland-nyugat-magyarországi régió munkaerő piacán jelentős szerepet töltenek be és nagy mértékben járulnak hozzá ennek a régiónak a dinamikus fejlődéséhez. A még mindig jelentős bérkülönbségektől motiválva, valamint az elérhető távolságok miatt naponta közel 40.000 magyar munkavállaló ingázik Kelet-Ausztriába. Az utóbbi évek tendenciája kis fokú, de tartós emelkedést mutat a határmenti ingázók számában. 2021. júniusában 19.725 magyar munkavállalónak volt bejelentett munkaviszonya Burgenlandban. Egész Ausztriában pedig, 2021. júniusában a magyar munkavállalók száma elérte a 104.582 főt. Burgenlandban az előző évhez viszonyítva ez egy 8,98 %-os, míg Ausztria egész területére vetítve 13,1 %-os növekedést jelent. 
A helyzet egyedi kihívása abból a tényből fakad, hogy ebben a régióban nem a klasszikus értelemben vett bevándorlókról beszélünk, hiszen a határmenti ingázók lakóhelyüket nem helyezik át. Az egyik országban laknak, míg munkaviszonyuk után egy másikban biztosítottak. Ehhez még az is hozzájárul, hogy sokan szezonális munkát végeznek, így szociális jogi státuszuk egy évben többször is változhat. 
Ez a sajátságos probléma – amely érinti az EU valamennyi határmenti területét a rengeteg napi ingázó miatt– ide sorolva a Burgenland – nyugat-magyarországi határmenti régiót is – hátráltatja az integrációt és a határon átnyúló foglalkoztatás hatékonyságát. Ez a 2020-as évben a pandémia ideje alatt mutatkozott meg igazán, ahol az eltérő szabályozások sokakat elbizonytalanítottak. 
Ezen problémák jelentős része kiküszöbölhető lenne, ha egyrészt a határmenti ingázókat elegendő információval látnák el a jogaikat és kötelezettségeiket, a hivatali utakat és illetékességeket illetően. Másfelől, nagyban javítaná a helyzetet a munkaerő piaci szempontból releváns osztrák és magyar hatóságok közötti együttműködés és kommunikáció optimalizálása. 
Hogy ezen célok megvalósulhassanak, a projekt kétirányú intézkedéseket kezdeményezett: egyfelől intézményi együttműködés erősítését szolgáló- , másfelől pedig információs tevékenységeket hajtott végre.
Első lépésben a projekt a határmenti ingázók munkaerőpiaci helyzetével és kihívásaival kapcsolatos aktuális információkat gyűjtötte össze. A régióban mozgó határmenti ingazókkal kapcsolatban a projekt készített egy tanulmányt, amely a további tevékenységek megtervezéséhez szolgált alapul. 

A tanulmány készítésekor egyfelől megkérdeztünk határmenti ingázókat (közel 200 kiértékelhető kérdőívet küldtek vissza a munkavállalók), továbbá meginterjúvoltunk munkaerő piaci szempontból releváns hatóságok olyan képviselőit, akik munkájuk során határon átnyúló ügyek intézését is végzik.
Nem csak kizárólag ingázókat kérdeztünk meg a fontos témákban, hanem Magyarországon dolgozó és az országon belül ingázó munkavállalókat is, amivel gyakorlatilag egy kontrollcsoportot hoztunk létre, mint egy összehasonlítási alapként az Ausztriába ingázók értékeivel összevetendő. 
Az eredmények értékes inputok voltak a projekt, illetve a következő tevékenységek tervezéséhez. 
Az ezt követő fontos intézkedési csomag részeként a munkaerő piaci szempontból releváns határmenti hatóságok részvételével rendszeres kooperációs- és munkacsoport találkozókat bonyolított a projekt, melyek során a közösen megállapodott témák és kihívások az adott témakörben szakértök bevonásával megvitatásra kerültek, és amelyek megoldási javaslatok és konkrét intézkedések kidolgozását szolgálták. 
Az intézményi együttműködés keretein belül a társadalombiztosítás, családi juttatások, határon átnyúló jövedelemadózás, nyugdíjbiztosítás, munkanélküli biztosítás és munkavédelem témaköröket vitattuk meg. Azért választottuk ezeket a témaköröket, mivel egyfelöl szinte valamennyi ingázót (vagy a legtöbbjüket) érinti, - mint például a munkavédelem, vagy munkanélküli támogatás kérdése-, másrészt pedig azért, mivel ezek olyan területek, amelyek a tapasztalatok alapján kihívást jelentenek mind az ingázók mind a hatóságok részére is. 
A know-how átadás és kommunikációs tevékenységek további törekvések voltak afelé, hogy a tanulmányban, ill. az együttműködési tevékenységek során megvilágított problémás területeket és megoldásokat, valamint azok helyes megközelítését az ingázóknak vagy közvetlenül (pl. a családi pótlék, nyugdíj igénylése), vagy multiplikátorok bevonásával (üzemi tanácsok, hatóságok képviselői) kommunikáljuk és megosszuk. 
A projekt célja - az ingázókat szem elött tartva - a határon átnyúló együttműködés javítása a munkaerőpiaci szempontból releváns határmenti hatóságok és intézmények között. 
A kitűzött cél csak a határon átnyúló problémamegközelítés révén végbemenő szociális rendszerek szoros összekapcsolásával volt elérhető.  Alig volt olyan terület, vagy problémakör az ingázókat illetően, amelyet határon átnyúló együttműködés hiányában meg lehetett volna oldani. Teljesen mindegy, hogy ez a társadalombiztosítást, nyugdíjbiztosítást stb. érinti, ezeken a területeken mind az ingázók lakóhelye szerinti, mind a biztosítás helye szerinti országnak vitathatatlan a relevanciája.

"Munkacsoport ülés családi pótlék és munkavállalói adóbevallás témában" - 2019.10.30., Szombathely

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Foglalkoztatás a Burgenland-nyugat-magyarországi határtérségben" - Munkacsoport ülés, 2019.07.10., Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Indexálás és családi pótlék" - Munkacsoport ülés, 2019.05.22., Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Foglalkoztatás a Burgenland-nyugat-magyarországi határtérségben" - Munkacsoport ülés, 2019.04.17., Szombathely

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Osztrák-magyar nyugdíj" - Határon átnyúló együttműködési találkozó, 2019.04.11., Győr

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Indexálás és családi pótlék" - Munkacsoport ülés, 2019.04.04., Győr

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Családi pótlék és adókedvezmények indexálása" - Munkacsoport ülés, 2019.01.31., Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Foglalkoztatás" - Munkacsoportülés, 2018.11.14., Sopron

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Foglalkoztatás" - Kooperációs szeminárium, 2018.10.17., Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Társadalombiztosítás" - Kooperációs szeminárium, 2018.10.10., Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "Download" alatti mellékletet.


"Családtámogatás, adózás" - Kooperációs szeminárium, 2018.10.03., Szombathely

A rendezvény részletes tartalmáért kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet.


"Foglalkoztatás a Burgenland-Nyugat-magyarország térségben" - Vezetői szeminárium, 2018.08.08., Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


"Családtámogatás, Társadalombiztosítás, Foglalkoztatás” szakmai szeminárium, 2018.06.25., Kőszeg

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


"A Burgenland – Nyugat-Magyarország régió ingázói folyamatainak felmérése a
munkavállalók és a munkaerőpiaci szempontból releváns hatóságok és intézmények
szemszögéből" tartalmú kutatás és szakmai tanulmány bemutatása, 2018.04.13., Raiding

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


Vas megyei Stratégiai partnerség - Szakmai workshop - 2018.02.23., Szombathely

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


Zala megyei Stratégiai partnerség - Szakmai workshop, 2018.02.22., Zalaegerszeg

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


Győr-Moson-Sopron megyei Stratégiai partnerség - Szakmai workshop, 2018.02.21., Győr

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


Projektnyitó konferencia - 2017.10.18., Bük

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


"Határtalan biztonság a tetőn végzett munkáknál" - Sajtótájékoztató, 2017.05.08./Győr, 2017.05.10./Eisenstadt

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


Társadalombiztosítási hivatalok együttműködése
osztrák-magyar partnertalálkozó és szakmai megbeszélés, 2017.04.07., Szombathely

A rendezvény részletes tartalmáért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!


Fairwork projekt együttműködési megállapodások aláírása

A részletes tartalomért, kérjük nyissa meg a "download" alatti mellékletet!

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk