Vízi világ
Vízirigó
Egész Európában elterjedt. A zárt hegyvidéki erdőket kedveli, ahol gyorsfolyású, sziklákkal, kövekkel tarkított szélesebb patakokat talál. Kizárólag a tiszta vizű vízfolyások mentén előforduló, állandó madarunk. Nagyon érzékeny a víz minőségére, hiszen a táplálékául szolgáló apró vízi rovarok a szennyezett vizekben ritkábban fordulnak elő. Territoriális madár. Hazai állománya mindössze néhány párból áll. Táplálékát a vízben gyalogolva, a víz alá bukva, vagy a vízen úszva szerzi. A levegőben ritkán zsákmányol. Legfontosabb táplálékát a bolharákok képezik, de egyéb vízi rovarokat, csigákat is fogyaszt. A hazai állományt a kisvízfolyások elszennyezése, az erdők letermelése és a patakok csökkenő vízhozam veszélyezteti. Fészkét a patakok partján, kövek közé vagy kisebb üregekbe építi, de rendszeresen költ hidak alatt és vízesések mögött is. Évente két fészekalja is lehet. Fészke gömb alakú, melybe egy csőszerű járaton keresztül jut be. Fűszálakat, gyökérdarabokat, mohát és leveleket használ építőanyagként. A fészket általában éveken keresztül használja, ritkán épít újat. 3-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik, a fiókák etetésében már a hím is részt vesz. Magyarországon egyes területeken sikeresen telepítették meg mesterséges fészkelőládák segítségével is.
Forrás: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-cincin
Jégmadár
Hazánk egyik legszínpompásabb madara, mely folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Állandó madár, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Sokszor lehet látni, amint a víz felett szitál, azaz kolibriszerűen egyhelyben „lebeg”. Ezt a tulajdonságát a költőhely kialakításánál és a vadászat során is használja. Gyakran látni víz fölé behajló ágakon, melyekről mozdulatlanul lesi a víz tetején úszó apró halakat. Merülés közben szemük védve van egy plusz áttetsző szemhéjjal. Miután elkapta a halat, evés előtt még nekiütögeti a faágnak, vagy a földnek, hogy az elbóduljon. A jégmadarak szeretik, ha tiszták és rendezettek. Minden alámerülés vagy ásás után a szárnyaival lesöpri magáról az esetleges hordalékot, szennyeződéseket, és addig-addig dörzsöli a csőrét egy faághoz, amíg nem lesz 100%-ban megfelelően tiszta. Szeretnek a napon megszárítkozni, ha vizes lett a tollazatuk. Nyugat-Európában csökkenő tendenciát mutat az állományuk, Európa többi részén azonban stabil populációkat találunk. Főként halakkal, vízi rovarokkal táplálkozik, ezért erősen kötődik a vizes élőhelyekhez, főként a mély vizű tavakhoz, patakokhoz, folyókhoz. Fészkelőhelyét meredek partfalba vájva alakítja ki. Elkészítése változó a mélységétől függően, 3 nap, vagy akár 1-2 hétig is eltarthat a kivájás. Évente két alkalommal költ. Költőüregének kialakítását eleinte a csőrükkel kezdik, majd a lábaikkal folytatják. A kialakított járat mélysége akár 50-100 cm-es hosszúságú is lehet, aminek végébe a nőstény 6-10 tojást rak. A kotlásban és az etetésben is mindkét szülő részt vesz. Territoriális madár, költési időn kívül még saját párját sem tűri meg vadászterületén.
Forrás: www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-alcatt; https://szajkodesign.blog.hu/2018/02/23/a-jegmadar
Sávos szitakötő
Európában összefüggően, nagy területen elterjedt faj. Régiónkban a dombvidéken és az alföldi vízfolyások mentén országszerte megfigyelhető. A patakok felső folyási szakaszainak kivételével, az áramló vizekben mindenhol megtalálható, enyhe szennyezettségű csatornákban és árkokban is. Kisebb mértékű szennyezést elvisel. A sávos szitakötő a napsütötte vizeket részesíti előnyben, kedveli a gazdag hínár növényzetet és a parti vegetációt (nád vagy sás). Az állatok többnyire 1 méterig terjedő magasságban faágakon vagy köveken tartózkodnak a víz felszíne fölött. A sávos szitakötő 5 centiméter hosszú, a szárnyfesztávolsága 7 centiméter. A hím tora, szárnytöve fémesen csillogó kékeszöld, a potroha kék, és a szárnyakon nagy, fémfényű sötétkék folt van. A nőstény egész teste, szárnya zöldes-aranyos, a szárnyjegye fehéren világít, a lábai szürkésfeketék. A hímeken a szárnyhártyácska, a nőstényeken a szárnyerek színesek. Apró legyekre, rovarokra vadászik. Repülési időszak: április közepe - szeptember vége. A nőstény a petéket magánosan, különféle vízi növények szöveteibe rakja. Peterakás közben néha teljesen lemerül a víz alá. A hím gyakran a közelben van és vigyázza a peterakó nőstényt. Lárvaként telel át, a lárva egy-két évig fejlődhet. A még nem teljesen ivarérett fiatalok egy csoportban maradnak, gyakran egy-egy sáscsomón töltik az éjszakát. Mederkotrás, növényzet eltávolítás és komolyabb mértékű szennyezés jelentősen meg tudja tizedelni az állományát.
Forrás: www.tiszatoelovilaga.hu/savos-szitakoto/; https://www.izeltlabuak.hu/faj/savos-szitakoto/leiras
Álkérészek
Megnyúlt, kissé lapított testű, puha kültakarójú rovarok. Lárváik édesvízben élnek. Lárvális életüket a gyors sodrú vízben töltik, oxigénigényük igen magas. A lárvák algát vagy elhalt szerves anyagot fogyasztanak, de ragadozók is lehetnek. Ragadozó életmódot folytató lárvák, előszeretettel fogyasztják a hasonló élettérben élő, köveken tartózkodó kérészlárvákat. Fejlődésük átváltozás, nyugalmi állapot nélkül alakulnak át szárazföldi, ivarérett rovarokká. A nagyobb fajok viszonylag erősebben kitinizált lárvabőrei hosszabb ideig megmaradnak az átváltozáshoz használt aljzaton (leginkább hidak pillérein találkozunk velük). A kifejlett álkérészek szárazföldiek, de nem távolodnak el messzire a lárváknak otthont adó vizektől. Az álkérészek röpülése rendkívül gyenge, viszont ügyesen mozognak, futkároznak a patakparton, köveken, ágakon, fatörzseken. Hegyvidékeken, hegyi patakok környékén, nyirkos erdőkben fordulnak elő leggyakrabban. Magyarországon mintegy 120 faj van. A fajok többsége rendkívül érzékeny a vízminőségre, ezért gyakran alkalmazott bioindikátorok.
Forrás: www.rovartani.hu/a-rovarvilag-attekintese/plecoptera/; https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_533_ErdeszetiRovartan/ch18.html
Sebes pisztráng
Eredetileg tengerben élő faj, amely csak szaporodás idején keresi fel az édesvizeket. A sebes pisztráng teljesen áttért az édesvízi életmódra, kitűnően idomulva a bővizű hegyi patakokban és folyókban uralkodó viszonyokhoz, amelyek róla kapták a pisztrángzóna elnevezést. A tiszta, sebes sodrású, búvóhelyekben gazdag, oxigéndús hideg vizeket kedveli. Különösen szívesen foglalja el a kisebb vízesések és zúgók alatti medencéket. Rendkívüli alkalmazkodó képessége révén előfordulhat lassú mozgású vizekben és hidegvizű víztározókban is. Felnőtt korára eléri a 20-40 cm-ert és a 0,5-0,8 kg-ot, alkalmas élőhelyen több kilós testtömeget is elérhet, de természetes vizeinkben ritkán akadnak 30 centinél nagyobb példányok. Ragadozó hal, zömmel bolharákok, ászkarákok, kagylófélék, halikrák, rovarlárvák és vízre hulló rovarok alkotják a táplálékát, de a nagyobb példányok békákat, kisebb halakat is zsákmányolnak. Általában 3-4 évesen válik ivaréretté. A sebes pisztráng télen ívik, szaporodása novembertől januárig tart. A nőstény a hegyi patakok felső folyásán a sekély és köves aljú helyeken, a mederfenéken készített mélyedésbe rakja ikráját, amelyet a megtermékenyítés után sóderrel takar be. A 4-5 mm átmérőjű ikraszemek száma példányonként 200 és 1000 közt változik. Az lárvák tavasszal kelnek ki. 10-15 cm-esen kezd el kisebb halakat fogyasztani. Őshonos halunk, amely eredetileg csak Európa édesvizeiben élt, de a telepítésekkel már szinte minden kontinensre eljutott. Hazai elterjedése a hegyvidéki hidegebb, tiszta vizű patakokra szorítkozik.
Forrás: regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarorszag-halfaunaja/ch05s65.html; kapjra.hu/kis-halhatarozo/sebes-pisztrang/; http://www.horgasz.hu/page/20/cikkid/479/html/Sebes-pisztrang.html
Tegzesek
A tegzesek a lepkékhez rendszertanilag közelálló, bár valamelyest kezdetlegesebb rovarrendbe tartoznak. Fejlődésük vízhez kötött, teljes átalakulással fejlődnek. A petékből kikelő lárvák hernyószerűek, kevés kivételtől eltekintve vízben élnek, leginkább szerves törmelékkel, korhadó anyagokkal táplálkoznak, de algafogyasztó és ragadozó fajaik is vannak. Légcseréjüket a vízben oldott oxigénből végzik. Legtöbb fajuk szövedékkel megerősített növényi részekből, korhadékból, csigahéjból, homokszemekből, vagy apró kavicsokból álló lakócsövet (tegezt) készít. Az állóvízi fajok könnyebb tegezt készítenek maguknak, az áramló vizet, különösen patakokat kedvelő fajok viszont nehéz, kavicsokkal nehezített házzal védekeznek az áramlás által történő elsodródás ellen. Sok faj a tegezt magával cipeli, mások az aljzathoz rögzítik. A tegez a lárva potrohát védi, de veszély esetén az egész állat eltűnhet benne. Bizonyos fajok nem készítenek tegezt, hanem szabadon mozognak az aljzaton, más fajok az aljzat nagyobb kövei között készített szövedékben élnek és az ajakmirigyeinek váladékából fogóhálót készítenek. Bábjuk szabadon mozog, a bábozódás saját szövedékükben zajlik, a vízben. A bábból kikelő imágók általában nem hagyják el a vizeket nagy távolságra. Az imágók jelentős részét a mesterséges fény vonzza, különösen az ultraibolya közeli tartományokra érzékenyek. Egyes fajok egyszerre nagyobb tömegben tűnnek fel és a vizek fölött rajzanak, mások a parti növényzeten pihennek és kevesebbet mozognak nappal. Az imágók jellegzetes tulajdonsága, hogy a lábaik erősek, tüskékkel és tövisekkel többnyire jól el vannak látva. Jól tudnak szaladni és veszély elől elrejtőzni a növényzet között, repülésük viszont gyenge, kezdetleges, a nagyobb fajok hallhatóan „zörögve” repülnek. Imágóként nem táplálkoznak, legfeljebb folyadékot vesznek magukhoz. A rövid életű imágók szinte kizárólag sötétedés után repülnek. A tegzesek hazai fajszáma mintegy 200 körülire tehető, vizsgálatuk élővizeink állapotáról értékes információkat szolgáltathat.
Forrás: regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_533_ErdeszetiRovartan/ch37.html; www.rovartani.hu/a-rovarvilag-attekintese/trichoptera/